Beszámoló 2018-19

Az Együd Árpád Kulturális Központ, rendszeres táncházak tartására támogatásként 900.000,-Ft pénzösszeget nyert a Csoóri Sándor Alap 2018-ban meghirdetett pályázatából. A projekt megvalósításában részt vett az Együd Árpád Kulturális Központ, a Somogy Táncegyüttes, az Együd Árpád Művészeti Iskola, a Somogy Zenekar és a Juhos Együttes. A több mint húsz éve működő TiTi Táncház, a pályázó intézmény és a megvalósításban résztvevő szerepvállalók önzetlen támogatásának köszönhetően, ismét nagy sikerrel és eredményességgel zárult.

 

A táncházi programok 2018 szeptemberétől havi rendszerességgel 2019 májusáig zajlottak. Felépítésüknél figyelembe lettek véve az adott időszakra jellemző jeles napi szokások, ünnepek, Kárpát medence különböző tájegységeinek autentikus néptáncelemei, néptánc – és népzene hagyományai. A táncházak technikai felépítése több generáció korosztályára lettek kidolgozva. A Somogy Táncegyüttes és a művészeti iskola néptánc pedagógusai valamint az élő zenét szolgáltató népzenei együttesek tagjai, a gyermek, – ifjúsági és felnőtt korosztály életkori sajátosságaihoz alkalmazkodva állították össze – irányították a táncházi folyamatot. Nem választották el élesen a különböző korosztályokat azért, hogy biztosítsák annak a lehetőségét, hogy a fiatalok tudják megfigyelni és „ellesni” a felnőttek tánc béli tudását, – viselkedését, – stílusát, – hangulatát. Ezek a táncházak bármilyen generációjú és tánctudású résztvevő számára nyitott formát képviseltek. Ez azt jelenti, hogy a táncolni vágyó, képzettséggel rendelkező illetve a tanulni vágyó egyaránt részesült táncos élményben, hiszen a „kedvre táncolás” mellett, táncház vezető irányításával tanítás is zajlott. Az összetett programban néptánc, népdaltanítás, hangszer – és viseletbemutatás szerepelt.

 

 

A meghirdetett “TI-TI Táncházak” megrendezése, mára már Kaposváron társadalmi igény szintjévé váltak. Akik korábban csak kedvtelésből, vagy éppen a kulturált szórakozás miatt jöttek táncolni, mostanra nem egy esetben már táncos közösségek tagjai, vagy éppen táncoktatók, alkotók. Vannak közöttük olyanok, akik hangszeres népzenével, vagy népi iparművészettel foglakozó személyek lettek. Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy táncházainkban a képzett táncosok tánctudását is pozitívan befolyásolta az élőzenére való táncolás lehetősége. Kiváló közösségi teret nyújt a barátokkal való találkozásokhoz vagy éppen a büfé kulturált együttlétet szolgáló formájához. A rendezvény látogatottsága alkalmanként 100-150 fő volt.