Buni Gabriella fazekas, keramikus
„Mai napig csodálattal tölt el, hogy egy darab rögből mi mindent lehet készíteni.” (Buni Gabriella)
Tamás László fazekas, a Népművészet Mestere egyik elhíresült mondata szerint, aki belenyúl az agyagba, az bele is ragad. Így történt ez Buni Gabriellával is. 1987 óta készíti az általa tervezett kerámiákat önálló műhelyében. A népi fazekas áruk mellett iparművészeti kerámia, használati- és díszkerámia egyaránt születik kezei alatt. A szorgalom, az alkotás vágya, a kísérletezés meghatározó jellemzője szakmai életútjának.
Elköteleződéséről, mesterségéről a következőket vallja:
„Buni Gabriella fazekas, keramikus vagyok. Kaposváron élek, és itt végeztem tanulmányaimat. Már fiatalon szerettem a kézműves tevékenységet. Tanárnak készültem, de elcsábított az agyag… Használati- és dísztárgyak kerülnek ki kezeim alól, amelyeket az Iparművészeti Lektorátus, valamint a NIT zsűrizett. Fontosnak tartom, hogy az általam készített kerámiák jól használhatóak legyenek, ugyanakkor tükrözzék a népi hagyományainkat… Érdekel az iparművészet is, főleg a mázakkal való kísérletezés.
A tanítás mégsem maradt ki az életemből, elvégeztem a fazekas kismesterség szakoktatói képzést.
Játszóházi foglalkozásokat tartok az érdeklődőknek, valamint a mesterségemet bemutatókon népszerűsítem, remélve, hogy az érdeklődők kedvet kapnak ehhez a gyönyörűséges szakmához. Minden nap örömmel tölt el, hogy ezt a csodás mesterséget művelhetem nem csak a magam, de mások gyönyörűségére is.”
Elérhetőségek:
Email: bunigabi@index.hu
Tel: +36-20/3168023
Recent Posts
Kaposvári advent
2024-11-20